Határtalan természet, ezeréves kultúra...

Kiszsidány

A napjainkban zömében német nemzetiségű evangélikusok lakta település határában az Árpád-korban nemesi földvár állott. A település híres forrása, a Kiszsidányi-forrás az Írottkő Natúrpark egyik legszebben kiépített és leginkább karbantartott forrása, egyre bővülő szolgáltatásokat nyújtó, kiváló pihenőhely. Díszes látványosság májusban a Rhododendron Kert körülbelül 70 fajta rododendronja.


A ma 120 lakosú település nagyon régmúlt időkbe visszanyúlóan lakott terület. Az első írásos emlék 1225-ből származik, de ezt megelőzően is éltek itt, amire az Árpád-kori nemesi vár is bizonyíték. 1225-ben tűnt fel az írott forrásokban először, az akkor még egységes Zsidány, szétválásuk első bizonyítéka 1397-ből maradt fenn. 1410-ben egyik korábbi zálogbirtokosáról Csamazzsidánynak nevezték, ennek emlékét őrzi a határ egyik tagja, ahol egyes vélemények alapján korai földvár helyét feltételezik. Két évvel később ugyanakkor már a német Rockendorfot használták.

A Kiszsidány elnevezés 1946-tól hivatalos.
Az első ismert birtokosai a borsmonostori ciszterciták voltak, a 15. század elején a Garai-család kőszegi uradalmának része. Ekkor Vas megyéhez tartozónak tekintették, de később Sopron megye része lett. A 17. század végén az Esterházy-család tulajdona, amelynek grófi ága kapta meg egy osztozkodás során.

Az 1926-ban emelt evangélikus harangtorony.
A Kiszsidányi-forrás jó minőségű vizét ma is sokan fogyasztják.

A 18. században német telepesek költöztek a faluba. Nem sokkal később a 400 lakost számláló településen arányuk meghaladta a 90%-ot. A 19. század végén Leopold Berchtold, későbbi közös külügyminiszter kapta meg házassága révén, és birtokolta a két világháború között is határának nagyobb részét. A 19. században még 40 hold szőlőjét tartották nyilván, de borát savanyúnak ítélték. 1950-ben újra Vas megyéhez került. Lakosainak nemzetisége okán, Németzsidány volt. A lakosság jelentős része ma is német nemzetiségűnek vallja magát. A falu szélén előbukkanó Kiszsidányi-forrás jó minőségű vizét ma is sokan fogyasztják. A forráshoz kapcsolódó élő hagyomány, a pünkösd szombatján lezajló "Forráskút-rámolás", amelyen a legényeket avatják. A legényavatást követően a tél folyamán kerül sor a "Beborotválás" ünnepére, amikor férfivá avatják őket. Májusban egy magánkert rododendron gyűjteménye is látogatható. Mária Neve római katolikus templom: kis méretű, a főútnak a faluval átellenes oldalán álló templomát 1882-ben emelték, tornya a homlokzat előtt áll. A hajónál keskenyebb enyhén ívelt szentélyéhez keletről sekrestye kapcsolódik. Előtte egy kis Mária-szobor látható.

Körjegyzőség: 94/565-112

Kiszsidányi Gyöngyszemek



Közösségi összefogással kidolgozott natúrparki szemléletű élő értékeink Kiszsidányban - szakmai anyag.

Kiszsidányi Gyöngyszemek letöltése

A lehető legjobb felhasználói élmény érdekében úgynevezett sütiket (cookie) használunk. Ön hozzájárul a sütikhez, ha továbbra is használja weboldalunkat. Adatkezelési tájékoztató Elfogadom