Töröklesen 2022
2022. Július 3.
Valódi éjszakai őrjáratban lehetett része és komoly küzdelmekben lehetett része azoknak, akik az Ostromnapok pénteki estéjén az Írottkő Natúrpark szervezésében a Jurisics Bandérium magyar vitézeihez szegődve felkerekedtek, hogy elűzzék a városfalon belül portyázó törököket...
21.30 órakor kezdődött az őrjárat, az Írottkő Natúrpark korhű jelmezeit sokan viselték, így hát királykisasszony, udvari bolond, paraszt, és nemesi polgárok is emelték részvételükkel az est fényét.Az első állomás a Kőszegi Időszalag - sikátor volt, majd a Zwinger mellett máris portyázó törökökbe ütközött a társaság. Az Öregtorony alatt-mögött vezetett tovább az út kalandos-titkos "surranókon" át a Várárokba, ahol ismét csínytevéssel próbálkozott a török. Hála a sok bátor apró-vitéznek, innen is sikerült tovább űzni Szulejmán alattvalóit.
A néhai lőszertorony volt az éjjeli őrség főhadiszállása. Érkezésünkkor rajtakaptuk a törököt, hogy értékes hadieszközöket és Jurisics Vére nedűt-vörösbort zsákmányoltak a magyar katonáktól. Az elszánt várvédők dacolva a sötétséggel, a város peremére és azon túl is üldözték a törököt, tették mindezt sikerrel: az Ördögároknál a fáklyák fénye két, a zsákmányolt bortól bódult török katonát világított meg, akik gyarló módon elárulták társaikat, utunk a Szulejmán-kilátóhoz vezetett tovább.
Csatározások árán, de feljutott a Szultán-dombra a közel 50 fős őrjárat, itt várt ránk maga Szulejmán, a török szultán, és rettegett vezére Ibrahim is néhány háremhölgy kíséretében.
A Jurisics Bandérium magyar katonái nagyszerű taktikusok, sikeres tárgyalásuk folytán a török foglyokat a tőlük zsákmányolt borra és mustra cserélték, a győzelemmel végződő szombati ostrom kapcsán pedig már a "nagy verekedés" előestéjén különféle cselek alkalmazásával komoly óvintézkedéseket tettek a török gyengítésére, minden borunk elfogyott ugyanis a Szulejmán-kilátóban...
A szervező Írottkő Natúrpark köszönetet mond a Zwinger-surranó bejárását lehetővé tevő tulajdonosoknak, illetve a Kőszegi Ostromnapok Egyesületnek a rendezvényhez szükséges eszközök és a "török vezérkar" szerepeltetés illetően. Találkozunk 2023-ban is!!!
![]() | |||
![]() | |||
![]() | |||
![]() | |||
![]() |
Korábbi hírek
- 2024-07-03 - ÖKO NAP Gyöngyösfaluban
- 2024-05-31 - Új! natúrparki természeti kincskereső játék
- 2024-05-13 - Ilyen volt a Miénk itt a rét! - tudatosító szemszögből
- 2024-05-06 - A kevesebb zöldebb! indul a TinyGreen projekt
- 2024-04-18 - Új információs táblák a natúrpark természeti értékeiről!
- 2024-02-12 - Díjazták az Európai Hulladékcsökkentési Hét akciónkat
- 2024-02-05 - Mindenki halaszthatatlan feladata...
- 2023-10-26 - Merre járt tudatosító kültéri kiállításunk 2023-ban?
- 2023-10-19 - Búcsú Gulyás Ernőtől
- 2023-08-23 - Kossuth Rádióban az egyesületünk is megszólalt
- 2023-08-08 - natúrparki "nem vetélkedő " családoknak, baráti társaságoknak
- 2023-06-23 - Egy „titkos” forrás nyomában: Vigitz vagyis inkább Wigitzer
- 2023-06-15 - Beszélgetés a megújuló energiaforrásokról közérthetően
- 2023-06-10 - Zöld nap - tudományos séta Keszei Balázzsal és Illés Péterrel
- 2023-05-03 - Miénk itt a rét! -részletes tudnivalók
- 2023-04-17 - pályázat iskoláknak, óvodáknak - fenntarthatósági programok
- 2023-04-06 - Települési természetvédelem 1. rész: Kőszeg.
- 2023-03-22 - Millió lépés az iskoládért!
- 2023-03-20 - Chernel nyomában tanösvény telepítése Tömördön
- 2023-03-14 - Álláshirdetés
Legújabb hírek
2024. Július 3.
![ÖKO NAP Gyöngyösfaluban](/pictures/news/1/oko-nap-gyongyosfaluban-index164.jpg)
Kollégáink, Horváthné Korom Zita (zöld csoport vezető, geológus) és Mihalik Péter (turisztikai munkatárs) bemutatták az Írottkő Natúrpark érdekességeit a diákoknak. A csoportos foglalkozásokon sok izgalmas információt tudhattak meg a gyerekek a fenntartható életvitelről, környezeti tudatosságról, a natúrpark élő és élettelen természeti értékeiről és az egykor a velemi Szent Vid hegyen élő keltákról!
Mindezek mellett még kipróbáltuk közösen az együttműködést ösztönző játékunkat, amit mindenki nagyon élvezett!
Köszönjük a meghívást és nagyon örültünk a fokozott érdeklődésnek, melyet a diákok tanúsítottak témáink iránt!
Több fotó a Facebook oldalunkon látható!
2024. Május 31.
![Új! natúrparki természeti kincskereső játék](/pictures/news/1/uj-naturparki-termeszeti-kincskereso-jatek-index161.jpg)
Játssz velünk!
Csapatod élménybeszámolóját honlapunkon közzé tesszük!
2024. Május 13.
![Ilyen volt a Miénk itt a rét! - tudatosító szemszögből](/pictures/news/1/mienk-itt-a-ret-szemleletformalassal-az-alkalmazkodokepesseg-javitasa-erdekeben-index156.jpg)
2024. Május 6.
![A kevesebb zöldebb! indul a TinyGreen projekt](/pictures/news/1/a-kevesebb-zoldebb-indul-a-tinygreen-projekt-index155.jpg)
Bővebb információk a tisztazold.naturpark.hu blogon.
2024. Április 18.
![Új információs táblák a natúrpark természeti értékeiről!](/pictures/news/1/uj-informacios-tablak-a-naturpark-termeszeti-ertekeirol-index154.jpg)
Csatlakozz az Írottkő Natúrparkért Egyesület kezdeményezéseihez, akcióihoz, vegyél részt rendezvényeinken!
Lehetsz együttműködő partnerünk, vagy egyesületi tagunk. Van lehetőség önkéntes feladatok végzésére, vagy más módon történő részvételre.
Közvetlenül a postafiókodba kaphatod a natúrparkkal kapcsolatos híreket, értesülj elsőként a rendezvényekről, és ne maradj le túraajánlatainkról sem!