Halloweeni tökfaragás és jelmezes séta Kőszegen
Október 30-án másodszorra került megszervezésre a Halloweeni tökfaragás kicsiknek-nagyoknak, mely jelmezes sétával bővült a belvárosban!A tökfaragás helyszíne hagyományosan az Alpannonia Túra- és Szabadidőparkban található faépület volt. Több, mint negyven fő érkezett a programra és mindenki nagyon élvezte!A tökfaragás után egy izgalmas közös sétába kezdtünk a jelmezes és nem jelmezes résztvevőkkel egyaránt! Három meglepetéssel teli helyszínt látogattunkmeg, ahol sok-sok cukorka várta a gyerekeket!????Közben rátértünk olyan félelmetes utakra, mint a Kőszegi Időszalag utcája vagy a várárokba levezető,sötétbe burkolózó ösvény. Köszönjük a Zombies En Los Tacosnak, a Boszorkány Konyhának és a Pizzeria Dominik Napoletananak, hogy hozzájárultak édességgel a gyerekek öröméhezés fogadtak minket! Köszönjük, hogy eszközeivel segítette a programmegvalósulását a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont. Illetve köszönjük a támogatást Kőszeg Város Önkormányzatának, EJ Design-nak, hogy alkalomhoz illő termékeivel gazdagította az eseményt, továbbá Vértes Ildikónak a tökfaragásban nyújtott professzionális segítséget, Bencének és Elődnek pedig,hogy segítettek a helyszínen való szervezési feladatokban!
- 2024-12-02 - Natúrparki Advent
- 2024-11-30 - Halloweeni tökfaragás és jelmezes séta Kőszegen
- 2024-11-30 - Orsolya Napi vásár
- 2024-11-30 - Aktív Családi Nap Csepregen
- 2024-11-30 - Kultúrális Örökség Napjai
- 2024-09-06 - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
- 2024-08-30 - Írottkő vándorlás - zero waste eszközeinkkel
- 2024-07-31 - Plakátkampánnyal egy környezettudatos(abb) natúrparkért!
- 2024-07-03 - ÖKO NAP Gyöngyösfaluban
- 2024-05-31 - Új! natúrparki természeti kincskereső játék
- 2024-05-13 - Ilyen volt a Miénk itt a rét! - tudatosító szemszögből
- 2024-05-06 - A kevesebb zöldebb! indul a TinyGreen projekt
- 2024-04-18 - Új információs táblák a natúrpark természeti értékeiről!
- 2024-02-12 - Díjazták az Európai Hulladékcsökkentési Hét akciónkat
- 2024-02-05 - Mindenki halaszthatatlan feladata...
- 2023-10-26 - Merre járt tudatosító kültéri kiállításunk 2023-ban?
- 2023-10-19 - Búcsú Gulyás Ernőtől
- 2023-08-23 - Kossuth Rádióban az egyesületünk is megszólalt
- 2023-08-08 - natúrparki "nem vetélkedő " családoknak, baráti társaságoknak
- 2023-06-23 - Egy „titkos” forrás nyomában: Vigitz vagyis inkább Wigitzer
14 órától adventi vásár a Főtéren, natúrparki kézműves termékekkel, finom enni,- innivalókkal, kulturális műsorokkal, a hulladékmentesség jegyében!
Orsolya napi vásáron. Az idén is rengeteg finomsággal neveztek. A beérkezett süteményeket és
készítményeket 12-tagú zsűri értékelte.
Kovács Katalin Zsuzsanna
A Kelcz-Adelffy utcában lévő volt árvaház falai közé tekinthettek be a vezetéseken résztvevők. Az izgalmas történettel bíró épület évente egyszer, ezen az eseményen látogatható, így nagy volt az érdeklődés.
Feltárultak a Szent Jakab templom titkai az érdeklődők előtt. A templom belső terében és a kriptában is voltak vezetések.
Új programelemként jelent meg idén a volt bencés gimnázium épületének megtekintése! Nagy létszámú közönség tisztelte meg a sétát, mely során egy mélyebb, személyesebb emlékezetet nyújtó vezetést kaphattak a hely múltjáról.
Velemben a Stirling-villában került sor a Szent Vid hegy történeti/régészeti örökségét bemutató előadásra és egy kisebb kiállításra. A látogatók beható ismereteket tudhattak meg a sokezer éves kulturális/történelmi örökségünkről!
Mihalik Péter