Tömörd
2023. Január 27.
Tömörd neve az ótörök temir vagy temür (vas) szóból eredeztethető. Határában őskori (neolit, rézkor, vaskor) település nyomait tárták fel 1905-ben egy kisebb ásatás során. A római korból többek között bronzérmek, fibulák kerültek elő.
1978-ban egy hét méter átmérőjű salakhalmot találtak, ahol Árpád-kori kohó nyomaira bukkantak. Közelében az Ablánc-patak völgyében, 12–13. századi cserepeket fedeztek fel. Itt egy kb. 30 méter átmérőjű Árpád-kori favárat feltételeznek (Ilonavár). Nem messze áll egy barokk stílusú Szent Ilona-szobor.![]() |
Falunk gazdag történelmi múlttal büszkélkedhet, a gyönyörű fekvésű község első írásos említése 1233-ból származik. A török csapatok Kőszeg és a végvárak ellen vívott harcaiban Tömörd lakossága is sokat szenvedett és végül elnéptelenedett. A korábbi lakosság helyére török hódítások elöl menekülő horvátok érkeztek. Innentől kezdve a község döntően horvát nemzetiségű faluvá lett, ahol a mindennapok során a grádistyei horvát nyelvet beszélték az itt lakók. A ma Tömördön élő idősebb korosztály egyre kevesebb tagja beszéli az őseik nyelvét, használják a horvát nyelvet. Sajnos az ifjabb korosztály már nem viszi tovább ezt a hagyományt.
Településünkön -az Ablánc-patak mellett -halad át az országos Kéktúra útvonal, érintve a Szent Ilona szobrot. Két kastéllyal büszkélkedhetünk, Chernel György kastélya 1809-ben épült XVIII. századi alapokra, Chernel Antal kastélya az 1890-es évhez kötődik.
A római katolikus Szent Ilona templomot, a középkori templomot a törökök lerombolták, majd később Szent Ilona tiszteletére újat építettek, oltárképe Szent Ilonát ábrázolja.
Kiváló kikapcsolódási lehetőségeket kínálunk a túrázóknak,a pihenésre, feltöltődésre vágyó kirándulóknak a falunk mellett elterülő több száz hektár területű erdő közelében. Itt lehetséges a vadászat fácánra, nyúlra, erdei nagyvadakra.Az önkormányzat falusi turizmus keretében vendégházat üzemeltet, 3 db 2-5 személyes apartmanban tudjuk fogadni vendégeinket.
Csoportok elhelyezésére a 2010-ben teljesen felújított festői szépségű környezetben található Faluházban van lehetőség, amely régen kúria volt. Homokos röplabdapálya, focipálya, szalonnasütő hely, kemence és esőbeálló fogadja az ide látogatókat. Nem minden falu mondhatja el magáról, hogy 2 modern játszótere is van.
A falu határában található egy természetes tó, a Nagy-tó és környéke, amely gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik, a vízfelület mára jelentősen lecsökkent. A Chernel István Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1997-ben itt hozta létre a Tömördi Madárvártát, ahol májustól novemberig hétvégéken, iskolai szünetekben madárgyűrűzés folyik, amelybe a turisták is betekintést nyerhetnek.
Polgármesteri Hivatal: 94/565-034
Honlap: https://tomord.hu/index.html
Korábbi hírek
- 2023-06-15 - Beszélgetés a megújuló energiaforrásokról közérthetően
- 2023-06-10 - Zöld nap - tudományos séta Keszei Balázzsal és Illés Péterrel
- 2023-05-03 - Miénk itt a rét! -részletes tudnivalók
- 2023-04-17 - pályázat iskoláknak, óvodáknak - fenntarthatósági programok
- 2023-04-06 - Települési természetvédelem 1. rész: Kőszeg.
- 2023-03-22 - Millió lépés az iskoládért!
- 2023-03-20 - Chernel nyomában tanösvény telepítése Tömördön
- 2023-03-14 - Álláshirdetés
- 2023-03-13 - Tudod-e hol van a Vigitz forrás?
- 2023-03-06 - "Hátizsákban az erdő" pályázati felhívás óvodáknak, határidő március 18.
- 2023-02-02 - Februári programok az Írottkő Natúrparkban
- 2023-02-02 - Szervezz te is zero waste (hulladékmentes) rendezvényt!
- 2023-01-27 - Szilveszteri koccintás az Óház-kilátónál
- 2023-01-25 - Reviczkyvel az erdőben - Natúrparkok
- 2023-01-01 - Aktívan az Alpokalja tájain
- 2022-12-23 - Natúrparki Advent 2022
- 2022-11-25 - Figyelem! Társas vadászat
- 2022-11-12 - Márton napi liba-tor-túra
- 2022-10-10 - Beszámoló az "Ízek az Alpokaljáról"
- 2022-09-26 - Natúrparki vetélkedő országos döntője
Legújabb hírek
2023. Június 15.

2023. Június 10.

2023. Május 3.

2023. Április 17.

2023. Április 6.

Közvetlenül a postafiókodba kaphatod a natúrparkkal kapcsolatos híreket, értesülj elsőként a rendezvényekről, és ne maradj le túraajánlatainkról sem!
Csatlakozz az Írottkő Natúrparkért Egyesület kezdeményezéseihez, akcióihoz, vegyél részt rendezvényeinken!
Lehetsz együttműködő partnerünk, vagy egyesületi tagunk. Van lehetőség önkéntes feladatok végzésére, vagy más módon történő részvételre.