Natúrparki kitüntetettek az augusztus 20-i ünnepségen
2021. Augusztus 23.
Díjat kapott Hans Peter Neun, Somogyi György Józsefné, Bakos György.
Natúrparki kitüntetettek az augusztus 20-i ünnepségenDíjat kapott Hans Peter Neun, Somogyi György Józsefné, Bakos György
"A pandémia miatt tavaly novemberben elmaradt a Királyi Városnap, ezért most adták át a városi elismeréseket. Básthy Béla polgármester köszöntötte a kitüntetetteket. Az önkormányzat 2020-ban új, magas presztízsűnek szánt kitüntetést alapított Kőszegi Életműdíj néven, melyet aktív időszakuk lezárása után kaphatnak olyan kőszegiek, akiknek több évtizedes munkássága különösen nagy, mondhatni „korszakos” hatással volt a város vagy valamely intézményének, társadalmi, gazdasági csoportjának, szervezetének életére. A díjjal arra a sokszor évtizedekig zajló, kitartó, fáradhatatlan munkára hívják fel a figyelmet, ami nélkül Kőszeg nem büszkélkedhetne nagy, sokszor évszázados múltú szervezetekkel, intézményekkel.
A Kőszegi Életműdíj adományozásáról tavaly döntött első ízben a város képviselő-testülete. A díjat a kőszegi ökölvívást újraalapító Nemes Emil „Csingi”, valamint a Kőszeg Város Koncert Fúvószenekarát egyesületi elnökként 30 évig, az Írottkő Natúrparkért Egyesületet 18 éve vezető Bakos György vehette át. Rajtuk kívül 17-en kaptak elismerést."
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület "saját" díjazottai:
KŐSZEG VÁROS EURÓPAI KAPCSOLATAIÉRT KITÜNTETÉST KAPTA HANS PETER NEUN
Magyarország európai uniós csatlakozását követően számos osztrák-magyar határon átnyúló program kezdeményezője, az alpannonia – az Alpoktól Pannóniáig vezető nemzetközi túraútvonal megálmodója.
Kezdeményezése révén két fejlesztési periódusban is nyertes alpannonia pályázat Kőszeg város és az Írottkő Natúrpark települései számára kiemelkedő turizmusfejlesztési lehetőséget jelentett, hiszen a túraútvonal kialakítása és a hozzá kapcsolódó infrastrukturális beruházások révén számos új turisztikai attrakció jött létre és újult meg a városban és a Kőszegi-hegység kedvelt kirándulóhelyein. (Szulejmán-kilátó, Koronaőrző bunker, Királyvölgyi sétaút és tanösvény, alpannonia szabadidőpark, esőbeállók, tanösvények, forrásházak, útbaigazító táblák, stb.).
Hans-Peter Neun fáradhatatlanul dolgozott az Ausztriában legkevésbé a túralehetőségeiről ismert Burgenland, és azon belül elsősorban a Kőszegi-hegység, mint túracélpont népszerűsítéséért.
Alapító tagja és korábban vezetője is volt Ausztria legjobb hosszútávú túraútvonalai szövetségének (Best Trails of Austria), mely az alpannonia útvonalat is népszerűsítő marketingtevékenysége révén Kőszeg városa és a túraútvonal által érintett magyar települések számára is kiemelkedő jelentőséggel bír.
A bakancsos turizmus népszerűsítése mellett szintén kezdeményezésének köszönhető a Kőszeg városával közösen benyújtott határon átnyúló Veloregio projekt, mely a kerékpáros turizmus fejlesztését tűzte ki célul, valamint a régiók természeti és kulturális látnivalóinak bemutatásán keresztül a kerékpáros turizmus fellendítését a határtérség kerékpáros régióiban.
KŐSZEG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KITÜNTETŐ OKLEVELÉT KAPTA SOMOGYI GYÖRGY JÓZSEFNÉ
Fotó: Kámán Zoltán
Somogyi György Józsefné az Írottkő Natúrparkért Egyesület titkára – a Tourinform iroda vezetője volt nyugdíjba vonulásáig. Sokrétű feladatait 15 éven keresztül végezte nagy empátiával, szakmai szeretettel, az egyesület elnöke és a tagság legnagyobb megelégedésére.
Az egyesületi élet minden területén jeleskedett: szervezte a környezetvédelmi, természetvédelmi akciókat, a méltán híres Madarak és Fák Napját, a Hétforrás pikniket, az Éden-napot, az Írottkő Natúrpark Ízei Orsolya Napi vásárt, figyelte és írta a pályázatokat, az éves költségvetést és a beszámolókat, a Natúrpark vetélkedő kitalálója és szervezője.
Alapító tagja a Kőszegi Vonósok zenekarának, ha ideje és egészsége engedi szívesen muzsikál szeretett hangszerén a hegedűn.
Mindezek mellett kiváló turisztikai szakember, nagyszerű idegenvezető, kiváló mesélő.
Igazi közösségteremtő személyiség.
KŐSZEGI ÉLETMŰDÍJAT KAPOTT BAKOS GYÖRGY
Bakos György a kőszegi mezőgazdasági technikumban végzett kertészeti tanulmányai után népművelőnek tanult Szombathelyen. 1978-tóI 6 éven keresztül a művelődési ház igazgatója. Ekkor kezdte meg máig tartó, nagy sikerű működését a Kőszegi Várszínház.
Fúvószenekari pályafutását 1960-ban, mindössze 10 évesen kezdte. 1990-ben választották meg Kőszeg Város Fúvószenekara elnökévé. Megszervezte az alapítványi működés kereteit, és megteremtette a zenekar anyagi stabilitását. Sikerrel kormányozta át a fúvósok hajóját a kisebb-nagyobb válságokon. Elnökként fő szervezője volt a zenekar utazásainak, koncertjeinek, fesztiváljainak, melyek közül kiemelkednek a jubileumi rendezvények. Elnöki időszakának számos csúcspontja közül is kiemelkedik Kőszeg Város Fúvószenekara fennállásának 150 éves ünnepi rendezvénysorozata. 2020. januárjában kerek 30 év egyesületi vezetői munka után adta át fúvószenekari elnöki tisztségét utódja, Németh Balázs részére.
2003 óta az Írottkő Natúrparkért Egyesület elnöke. Regnálása alatt mindvégig megalkuvás nélkül képviselte Kőszeg és környéke turizmusának, kulturális és természeti értékeink tudatosításának, fejlesztésének ügyét.
Pályafutása alatt háromszor, 1982-ben, 1996-ban és 2008-ban kapott Kőszeg Városért Kitüntetést. Gazdag életpályáját, töretlen lelkesedéssel és példaértékű, megalkuvást nem ismerő fegyelemmel végzett egyesületvezetői munkáját Kőszeg Város Önkormányzata a Kőszegi Életműdíj adományozásával ismeri el.
![]() KŐSZEG VÁROS EURÓPAI KAPCSOLATAIÉRT KITÜNTETÉST KAPTA HANS PETER NEUN | ![]() | ||
![]() | |||
Korábbi hírek
- 2023-06-15 - Beszélgetés a megújuló energiaforrásokról közérthetően
- 2023-06-10 - Zöld nap - tudományos séta Keszei Balázzsal és Illés Péterrel
- 2023-05-03 - Miénk itt a rét! -részletes tudnivalók
- 2023-04-17 - pályázat iskoláknak, óvodáknak - fenntarthatósági programok
- 2023-04-06 - Települési természetvédelem 1. rész: Kőszeg.
- 2023-03-22 - Millió lépés az iskoládért!
- 2023-03-20 - Chernel nyomában tanösvény telepítése Tömördön
- 2023-03-14 - Álláshirdetés
- 2023-03-13 - Tudod-e hol van a Vigitz forrás?
- 2023-03-06 - "Hátizsákban az erdő" pályázati felhívás óvodáknak, határidő március 18.
- 2023-02-02 - Februári programok az Írottkő Natúrparkban
- 2023-02-02 - Szervezz te is zero waste (hulladékmentes) rendezvényt!
- 2023-01-27 - Szilveszteri koccintás az Óház-kilátónál
- 2023-01-25 - Reviczkyvel az erdőben - Natúrparkok
- 2023-01-01 - Aktívan az Alpokalja tájain
- 2022-12-23 - Natúrparki Advent 2022
- 2022-11-25 - Figyelem! Társas vadászat
- 2022-11-12 - Márton napi liba-tor-túra
- 2022-10-10 - Beszámoló az "Ízek az Alpokaljáról"
- 2022-09-26 - Natúrparki vetélkedő országos döntője
Legújabb hírek
2023. Június 15.

2023. Június 10.

2023. Május 3.

2023. Április 17.

2023. Április 6.

Közvetlenül a postafiókodba kaphatod a natúrparkkal kapcsolatos híreket, értesülj elsőként a rendezvényekről, és ne maradj le túraajánlatainkról sem!
Csatlakozz az Írottkő Natúrparkért Egyesület kezdeményezéseihez, akcióihoz, vegyél részt rendezvényeinken!
Lehetsz együttműködő partnerünk, vagy egyesületi tagunk. Van lehetőség önkéntes feladatok végzésére, vagy más módon történő részvételre.