Határtalan természet, ezeréves kultúra...

Natúrparki Advent 2022

2022. December 23.

Az idei évben advent harmadik hétvégéjén, december 10-én szombaton és 11-én vasárnap került megrendezésre a Natúrparki Advent Kőszegen a Jurisics téren. A rendezvény különlegességét az adta, hogy csakis natúrparki településekről érkező vásárosok és előadók színesítették a programot.

A két nap alatt összesen 16 vásáros kínálta szép, illetve finom portékáját. A legnépszerűbb termék természetesen a forralt bor volt, de idén a korábbinál jóval nagyobb figyelem irányult a házi készítésű süteményekre, melyet Kőszeg Meseváros-Központi Óvoda szülői munkaközössége illetve a Kőszegi Borbarát Hölgyek árusítottak. A kőszegi adventi vásárok történetében új színfolt volt, hogy Dr. Gürtler Katalinnak köszönhetően kóser süteményeket is kóstolhattak az érdeklődők. A Lábasházban fazekas munkák és fazekas bemutató fogadta a látogatókat.

Vasárnap igencsak szeles és nagyon hideg időjárás fogadta a Natúrparki Adventre érkezőket, a látványtüzek azonban nem csak kellemes meleget, hanem extra hangulatot is adtak a rendezvénynek. Délután négy óra környékén kezdődtek a kulturális műsorok: verset szavaltak a kőszegi általános iskolák diákjai, fuvola csendült, ének zendült, betlehemesek érkeztek Gencsapátiból, énekelt a kőszegszerdahelyi Vadrózsa Népdalkör és a kőszegi Nyugdíjas Klub kórusa, harsonások muzsikáltak karácsonyi dallamokat.

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület ZÖLD csoportja három adventi vásáros segítségével és közreműködésével „zöldítő nyereményjátékot” hirdetett a PUREGREEN (Tisztazöld) projekt keretein belül. A környezettudatos, zöld és "zero waste" szolgáltatók voltak: Boltoda és Magműhely, Láng Pincészet, Schrott Méhészet. A szolgáltatókat a PUREGREEN projektből beszerzett eszközök használatával segítettük a hulladékmentes szolgáltatás nyújtásában. A zöldítő nyereményjáték keretében az adventi közönséggel megismertettük a Földbarát élet elemeit, és felhívtuk a figyelmet arra, hogy a ZÖLD csoportot és az általuk nyújtott szolgáltatásokat az egyesület Kelcz-Adelffy utca 5. szám alatti irodájában keressék az érdeklődők. A Magműhely előtt beszélgettünk a zero waste szolgáltatást igénybe vevő látogatókkal a Földbarát életről. A zöldítő beszélgetésben részt vevő vállalkozó kedvűek kipróbálhatták, milyen utazni azon a tringán (3 kerekű triciklin) amit a PUREGREEN (Tisztazöld) projekt keretében vásároltunk.

A fél hatkor kezdődő gyertyagyújtásra ismét nagy tömeg érkezett a Jurisics térre. A város adventi koszorúja idén is Bakos György virágkötő keze munkáját dicséri. A három gyertyát a református egyházközség gyújtotta. Prof. Dr. Lőrincz Zoltán teológus beszédében azt kívánta, hogy Karácsonykor mindannyiunkban az isteni eredetű belső fény világítson. A gyertyagyújtás után a katolikus Plébániahivatal udvarán látogatható volt az itt felépített betlehem is.

Az adventi vásár aláfestő zenéjeként Kőszeg Város Fúvószenekarának 2020-21-22-es adventi kalendárium zenéi szóltak, melyek egészen december 24-ig minden este egy-egy újabb zeneművel segítik a karácsonyi hangolódást.


A vásárt szervező Írottkő Natúrparkért Egyesület köszönetet mond:
- Kőszeg Város Önkormányzatának a vásár megszervezésének lehetőségéért és a Városháza kapualjának használatáért;
- a Jurisics Vár Művelődési Központ és Várszínháznak a hang-és fénytechnika valamint sörpadok és az áramforrások biztosításáért;
- a Kőszegi Városüzemeltető Kft.-nak a mobil hulladékgyűjtők biztosítása és vásárkellékek szállítása vonatkozásában;
- a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nek a vásári hangulathoz elengedhetetlen látványtüzek kapcsán tűzifa felajánlásáért;
- dr. Kapiller Sarolta Hivatalvezető Asszonynak, Agg Klára és Martis Béla tulajdonosoknak a Jurisics téri kapualjak használatáért;
- a Béri Balog Ádám és a Bersek József általános iskola, valamint a Dr. Nagy László EGYMI és a Jurisich Miklós Gimnázium diákjainak, a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes betlehemeseinek, a Vadrózsa Népdalkör és a kőszegi Nyugdíjas Klub énekeseinek, valamint Kőszeg Város Fúvószenekara harsonásainak.

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

Írottkő Natúrparkrét Egyesület




Legújabb hírek
2025. Május 20.
tanulmányút az Ökológiai Intézet Alapítványnál TinyGreen projektEgy kiváló tanulmányúton vettünk részt Gömörszőlősön az Ökológiai Intézet Alapítványnál, dr Gyulai Ivánnál.
Felejthetetlen élmény!
2025. Április 29.
Miénk itt a rét! - május 9-10A családokat és érdeklődőket szombaton várjuk, kint a réten!
2025. Április 15.
Natúrparki (nem)vetélkedő  mottó: verseny helyett együttműködésA natúrparki (nem)vetélkedőt (mottó: verseny helyett együttműködés!) április 15.-én tartottuk az alpannonia parkban. 4 kőszegi iskolából 16 csapat vett részt. 50 gyermek és 6 pedagógus.
2025. Április 12.
Közösen a natúrparkért!  hulladékmentesítési akcióA TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció keretében közösen varázsoltuk tisztábbá környezetünket április 12-én.
2025. Április 2.
“IDNature – a határon átnyúló Írottkő Natúrparki identitástudat erősítése, az együttműködés új dimenziója”- pályázat2025. április 2-án került sor az Osztrák-Magyar Interreg Program 2021-2027 Közös Titkárság szervezése keretében a támogatást kapott 10 pályázat szerződéskötési szeminárumára.
Működjünk együtt - vegyél részt a Natúrpark tevékenységeiben!
Csatlakozz az Írottkő Natúrparkért Egyesület kezdeményezéseihez, akcióihoz, vegyél részt rendezvényeinken! Lehetsz együttműködő partnerünk, vagy egyesületi tagunk. Van lehetőség önkéntes feladatok végzésére, vagy más módon történő részvételre. Ha hírlevelünket szeretnéd megkapni írj egy e-mailt a titkarsag kukac naturpark. hu e-mail címre!
A lehető legjobb felhasználói élmény érdekében úgynevezett sütiket (cookie) használunk. Ön hozzájárul a sütikhez, ha továbbra is használja weboldalunkat. Adatkezelési tájékoztató Elfogadom