Lukácsháza
2023. Január 27.
Az 1100 lakosú település Körjegyzőségi központ, további 4 településnek- Gyöngyösfalu, Kőszegpaty, Nemescsó, Pusztacsó - is igazgatási központja. A települést keleten sík mezőgazdasági területek, míg nyugaton dombok, hangulatos szőlőskertek határolják.
A község határában kelta, római és avar kori leletek kerültek elő. Határában haladt a római kori néven Borostyánkő útnak nevezett kereskedelmi út, a szőlőhegy északi végében pedig avar kori temető sírjai kerültek elő, jellemzően lovassírokkal. A feltárás részleteiről és a falutörténet más vonatkozásairól információs tábla tájékoztatja az idelátogatót. Régen három település volt: Lukácsháza, Kiscsömöte és Nagycsömöte. Kiscsömötét 1936-ban, Nagycsömötét 1950-ben csatolták Lukácsházához.Írásos oklevél először Nagycsömötét (Chemetey) említi 1283-ban, majd 1412-ben Lukácsházát (Lukachhaza). A temetőben, az egykori nagycsömötei részen álló Szent Rókus római katolikus templom 15. századi eredetű, amelyet Nádasdy Tamás építtetett át a pestisjárvány idején. A barokk stílusú épületet, 1860 körül romantikus stílusban, részben átalakították. A kápolna ajtónyílása fölött egy félköríves lezáródású szoborfülkében Szent Rókus - a pásztorok védőszentjének - szobra áll. Ez világosan mutatja, hogy építésekor a falu lakosságának fő foglalkozása az állattenyésztés volt.
![]() |
A lukácsházi Szent Antal kápolnát 1939-ben szentelték fel, Páduai Szent Antalról nevezték el. Ókeresztény stílusban épült. Gyönyörű a fakazettás mennyezete, a kovácsoltvas csillárja, tabernákuluma és az oltár kovácsoltvas gyertyatartói. 1939-ben helyezték el az árkádok alá, a templom falára az első világháború hőseinek az emléktábláját, majd 1990. május 13-án került melléje a második világháború áldozatainak emléktáblája. A kiscsömötei haranglábat 1867-ben építtette a falu lakossága, a gazdaközösség tulajdonát képezte. Ebben az időben Nagycsömötén és Lukácsházán fából készült szoknyás haranglábak álltak. Ez a harangtorony téglából és kőből épült, benne egy oltárt helyeztek el, melyet a nyári időszakban mindig friss virággal díszít a község lakossága.
Nagycsömötei harangláb: a Nagycsömöte-Bihari utcák kereszteződésében álló harangláb 1940-ig zsúpos fecskendőház volt, ekkor átépítették: benne a csendőrpihenőn, a két beálló helyen kívül egy harangtorony is épült. A régi szoknyás faharanglábat lebontották, és a harangot átvitték az új harangtoronyba. A tűzoltószertár ma a községgondnokságnak ad helyet. A harangtorony oldalán található az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve, Tornai Endre András munkája.
Faharanglábak: a mai Kossuth Lajos utca 31. számú ház előtt állt az 1700-as évektől egy hatszögletű fából készült harangláb, amely 2008-ban pár méterrel távolabb, a Gyöngyös patak partján épült újjá. Nagycsömötén, a mai Nagycsömöte utca 85. számú ház előtt állt 1940-ig az a négyzet alakú szoknyás harangláb, amely a 87-es főút és a vasút közötti területen épült újjá. A harangláb szoknyáját és a harang feletti sisakot fazsindely fedi. Az újjáépült haranglábak új, 50 kg-os bronz harangjai lengyel mesterek munkája. Biotájház: egy az 1900-as évek építészeti stílusában megépített, teljesen tájhű, a Hegyalja hagyományait őrző majorság, jelenleg átépítés alatt áll.
A Sebes Pisztráng Tanösvény a horgászoknak nyújt feledhetetlen élményt.
Lukácsházi Gyöngyszemek
Közösségi összefogással kidolgozott natúrparki szemléletű élő értékeink Lukácsházán - szakmai anyag.
Lukácsházi Gyöngyszemek letöltése
Korábbi hírek
- 2023-06-15 - Beszélgetés a megújuló energiaforrásokról közérthetően
- 2023-06-10 - Zöld nap - tudományos séta Keszei Balázzsal és Illés Péterrel
- 2023-05-03 - Miénk itt a rét! -részletes tudnivalók
- 2023-04-17 - pályázat iskoláknak, óvodáknak - fenntarthatósági programok
- 2023-04-06 - Települési természetvédelem 1. rész: Kőszeg.
- 2023-03-22 - Millió lépés az iskoládért!
- 2023-03-20 - Chernel nyomában tanösvény telepítése Tömördön
- 2023-03-14 - Álláshirdetés
- 2023-03-13 - Tudod-e hol van a Vigitz forrás?
- 2023-03-06 - "Hátizsákban az erdő" pályázati felhívás óvodáknak, határidő március 18.
- 2023-02-02 - Februári programok az Írottkő Natúrparkban
- 2023-02-02 - Szervezz te is zero waste (hulladékmentes) rendezvényt!
- 2023-01-27 - Szilveszteri koccintás az Óház-kilátónál
- 2023-01-25 - Reviczkyvel az erdőben - Natúrparkok
- 2023-01-01 - Aktívan az Alpokalja tájain
- 2022-12-23 - Natúrparki Advent 2022
- 2022-11-25 - Figyelem! Társas vadászat
- 2022-11-12 - Márton napi liba-tor-túra
- 2022-10-10 - Beszámoló az "Ízek az Alpokaljáról"
- 2022-09-26 - Natúrparki vetélkedő országos döntője
Legújabb hírek
2023. Június 15.

2023. Június 10.

2023. Május 3.

2023. Április 17.

2023. Április 6.

Közvetlenül a postafiókodba kaphatod a natúrparkkal kapcsolatos híreket, értesülj elsőként a rendezvényekről, és ne maradj le túraajánlatainkról sem!
Csatlakozz az Írottkő Natúrparkért Egyesület kezdeményezéseihez, akcióihoz, vegyél részt rendezvényeinken!
Lehetsz együttműködő partnerünk, vagy egyesületi tagunk. Van lehetőség önkéntes feladatok végzésére, vagy más módon történő részvételre.