Írottkő Natúrparkért Egyesület
2022. Március 9.
Az 1997-ben létrehozott és a 2004-ben kialakult természetvédelmi törvényi szabályozás szerint 2006-ban hivatalosan is natúrparki címet kapott Írottkő Natúrpark munkaszervezete az Írottkő Natúrparkért Egyesület, amely a natúrpark működtetésével és képviseletével kapcsolatos feladatokat látja el.
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület megalakulása
Az Írottkő Natúrpark megvalósításának gondolata már az 1980-as évek végén megfogalmazódott. A Fertő-Hanság Nemzeti Park létrehozására megalakult osztrák-magyar vegyesbizottság kezdte el az előkészítő munkálatokat.
A natúrpark létrehozásának 1996-ban a Phare CBC program adott lendületet, melynek során a szomszédos ausztriai települések és civil szervezetek konkrét lépéseket tettek a saját területükön tervezett Naturpark Geschriebenstein (magyarul: Írottkő Natúrpark) létrehozására. Ennek 1996. május 16-i megnyitását követően Kőszeg város, Cák, Bozsok, Kőszegszerdahely, Kőszegdoroszló és Velem községek, továbbá a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Vas Megyei Irodája a Szombathelyi Erdészeti Rt-vel közösen megkezdte egy, a natúrpark működtetését célzó szervezet kialakítását. A natúrpark létrehozásának és működtetésének azóta is motorja az Írottkő Natúrparkért Egyesület, mely 1997. április 17-én jött létre.
Az egyesület tagjai az alapítók mellett magánszemélyek, vállalkozások. Időközben további települések csatlakoztak a natúrparkhoz (Csepreg, Gencsapáti, Gyöngyösfalu, Horvátzsidány, Kiszsidány, Kőszegpaty, Lukácsháza, Nemescsó, Ólmod, Peresznye, Pusztacsó és Tömörd), melynek következtében területe mára 18 községhatárra bővült.
Az Írottkő Natúrpark területéről itt találsz térképet és itt tudhatsz meg többet.
Hosszútávú céljank
A kőszegi kistérség vonzerői alkalmasak sajátos és egyedi turisztikai termék kialakítására, ezáltal a térség versenyképességének fokozására. A fejlesztés során a fenntarthatóságot a turizmus valamennyi területén alapkövetelménynek kell tekinteni, de ezen belül olyan komplex turisztikai termékek kialakítására kell törekedni, amelyek egyedi, sajátos és nemzetközileg versenyképes vonzerőkön alapulnak. A kőszegi kistérség ilyen egyedi, átfogó turisztikai terméke a natúrpark. A natúrpark alapja a fenntartható, ökológiai szemléletű turizmus, a természeti környezet értékeinek megőrzése, együtt élni ezekkel a jelenben, és a jövő számára is megőrizni.
Cél, hogy az Írottkő Natúrpark Magyarországon és külföldön is egy márka legyen, ökológiai szemléletű turizmust jelentsen, ahol a vendég szép, tiszta természeti környezetben ismerheti meg a tájegység értékeit, ahol odafigyelnek a vendég igényeire, de a vendég számára is fontos legyen a környezet védelme.
Alapszabály
Írottkő Natúrparkért Egyesület alapszabályát ide klikkelve töltheti le.
Az egyesület tagsága
Az egyesület tagsága kb. 140 tagból tevődik össze, önkormányzatok, magánszemélyek, szolgáltatók, kézművesek és egyéb szervezetek. Az aktuális taglista itt tölthető le.
Belépési nyilatkozat
Kérjük, olvassa el az egyesületi alapszabályt. Amennyiben támogatja céljainkat, törekvéseinket, és szeretne belépni egyesületünkbe, kérjük, töltse ki az Önnek megfelelő belépési nyilatkozatot, és adja le egyesületi irodánkba. (Kőszeg, Fő tér 2.)
Belépési nyilatkozat letöltése:
Magánszemély doc Magánszemély pdf Jogi személy doc Jogi személy pdf
A belépési nyilatkozat elnökség által történő elfogadása után tagunkkal együttműködési megállapodást írunk alá.
Munkatársak
::BOXLIST_MUNKATARSAK::
Vezető tisztségviselők
Az egyesület elnöksége:
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület elnöke Schrott Tamás, gazdasági szakmérnök, környezetvédelmi szakmérnök, méhész.
Alelnökök a 4 natúrparki pillér szerint:
- Turizmus-rekreáció: Bakos Márton, turisztikai szakember.
- Környezeti tudatosság és szemléletformálás: Illés Péter biológiatanár (Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium), agrármérnök.
- Vidékfejlesztés: Alaszné Róth Szilvia, Panoráma kóstoló.
- Természetvédelem: Csenár Márton, túravezető, erdész és agrármérnök.
(A tisztségviselők társadalmi megbízatásúak, operatív ügyekben munkatársainkat keresd!)
Közhasznúsági jelentések
Letöltések |
Korábbi hírek
- 2023-08-23 - Kossuth Rádióban az egyesületünk is megszólalt
- 2023-08-08 - natúrparki "nem vetélkedő " családoknak, baráti társaságoknak
- 2023-06-23 - Egy „titkos” forrás nyomában: Vigitz vagyis inkább Wigitzer
- 2023-06-15 - Beszélgetés a megújuló energiaforrásokról közérthetően
- 2023-06-10 - Zöld nap - tudományos séta Keszei Balázzsal és Illés Péterrel
- 2023-05-03 - Miénk itt a rét! -részletes tudnivalók
- 2023-04-17 - pályázat iskoláknak, óvodáknak - fenntarthatósági programok
- 2023-04-06 - Települési természetvédelem 1. rész: Kőszeg.
- 2023-03-22 - Millió lépés az iskoládért!
- 2023-03-20 - Chernel nyomában tanösvény telepítése Tömördön
- 2023-03-14 - Álláshirdetés
- 2023-03-13 - Tudod-e hol van a Vigitz forrás?
- 2023-03-06 - "Hátizsákban az erdő" pályázati felhívás óvodáknak, határidő március 18.
- 2023-02-02 - Februári programok az Írottkő Natúrparkban
- 2023-02-02 - Szervezz te is zero waste (hulladékmentes) rendezvényt!
- 2023-01-27 - Szilveszteri koccintás az Óház-kilátónál
- 2023-01-25 - Reviczkyvel az erdőben - Natúrparkok
- 2023-01-01 - Aktívan az Alpokalja tájain
- 2022-12-23 - Natúrparki Advent 2022
- 2022-11-25 - Figyelem! Társas vadászat
Legújabb hírek
2023. Augusztus 23.

2023. Augusztus 8.

2023. Június 23.

2023. Június 15.

2023. Június 10.

Közvetlenül a postafiókodba kaphatod a natúrparkkal kapcsolatos híreket, értesülj elsőként a rendezvényekről, és ne maradj le túraajánlatainkról sem!
Csatlakozz az Írottkő Natúrparkért Egyesület kezdeményezéseihez, akcióihoz, vegyél részt rendezvényeinken!
Lehetsz együttműködő partnerünk, vagy egyesületi tagunk. Van lehetőség önkéntes feladatok végzésére, vagy más módon történő részvételre.