Az év ökoturisztikai élménye 2018
2023. Január 27.
Nagy örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy az Írottkő Natúrparkért Egyesület az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen elnyerte „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjat Az év „együtt-élő” ökoturisztikai élménye - „Élmény a helyiekkel” kategóriában. A pályázat témája a MIÉNK ITT A RÉT, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen bonyolított program volt.
![]() |
Külön öröm számunkra, hogy Vas megyéből 2 díjazott is van. A Szombathelyi Erdészeti Zrt, (egyesületünk alapító tagja) is díjazott lett az „Élmény korlátok nélkül” kategóriában. Nekik is szívből gratulálunk!
Bővebben:
Átadták „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjakatNégy kategóriában hirdettek győztest „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjátadón október 4-én, Budapesten Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett közös pályázaton 21 szervezet vett részt. Az eseményen Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár az ökoturizmus legnagyobb letéteményesének nevezte a hazánkban működő 10 nemzeti parkot.A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények és működtetőik, illetve a programok szervezői számára lehetőséget adjon kínálatuk élményalapú megmérettetésére. A verseny így elsődlegesen a turisták által a természetben átélhető élményekre fókuszált. A cím elnyerésére többek között erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti park igazgatóságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak, több kategóriában.
Dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára, a csütörtökön Budapesten megtartott díjátadón arra hívta fel a figyelmet, hogy az ökoturizmus, a gazdasági érdek, valamint a védendő értékek megőrzése, és bemutatása összehangolható. A rendezvényen a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese, Dr. Gajda Tibor a minőségi turizmus fejlesztésére hívta fel a figyelmet. A pályázaton olyan kezdeményezéseket díjaztak, amelyek a maguk területén úttörők és innovatívak. Magyarország sokkal több élményt kínál annál, mint amit a Balaton vagy a hazai fürdők jelentenek. Éppen ezért nagyon fontos a természetközeli élményeket biztosító turisztikai termékek világa, ahol hangsúlyosan megjelenik az ökológiai szemlélet is – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
„Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjra 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be. A beérkezett pályamunkákat az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség delegáltjaiból álló szakmai munkacsoport bírálta el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a pályázó létesítmények és programok mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek, valamint a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 horizontális célrendszerének, és a Nemzeti Tájstratégia szellemiségének. A második fordulóba jutott pályázatok élményközpontúságát helyszínbejárás során értékelték. Végül négy kategóriában hirdettek győztest.
Az év „együtt-élő” ökoturisztikai élménye - „Élmény a helyiekkel” - Írottkő Natúrparkért Egyesület és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság: Miénk itt a rét! rendezvénye.
Az év „családbarát” ökoturisztikai élménye - „Élmény a családnak”- Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.: Budakeszi Vadaspark.
Az év „hozzáférhető” ökoturisztikai élménye - „Élmény korlátok nélkül”- Szombathelyi Erdészeti Zrt.: Jeli rododendronvirágzás.
Az év „digitális” ökoturisztikai élménye - „Digitális öko-élmény.” - Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság: Tettyei Mésztufa-barlang.
A címet elnyert létesítményeket az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „Az év ökoturisztikai élménye 2018” címet.
Korábbi hírek
- 2023-06-15 - Beszélgetés a megújuló energiaforrásokról közérthetően
- 2023-06-10 - Zöld nap - tudományos séta Keszei Balázzsal és Illés Péterrel
- 2023-05-03 - Miénk itt a rét! -részletes tudnivalók
- 2023-04-17 - pályázat iskoláknak, óvodáknak - fenntarthatósági programok
- 2023-04-06 - Települési természetvédelem 1. rész: Kőszeg.
- 2023-03-22 - Millió lépés az iskoládért!
- 2023-03-20 - Chernel nyomában tanösvény telepítése Tömördön
- 2023-03-14 - Álláshirdetés
- 2023-03-13 - Tudod-e hol van a Vigitz forrás?
- 2023-03-06 - "Hátizsákban az erdő" pályázati felhívás óvodáknak, határidő március 18.
- 2023-02-02 - Februári programok az Írottkő Natúrparkban
- 2023-02-02 - Szervezz te is zero waste (hulladékmentes) rendezvényt!
- 2023-01-27 - Szilveszteri koccintás az Óház-kilátónál
- 2023-01-25 - Reviczkyvel az erdőben - Natúrparkok
- 2023-01-01 - Aktívan az Alpokalja tájain
- 2022-12-23 - Natúrparki Advent 2022
- 2022-11-25 - Figyelem! Társas vadászat
- 2022-11-12 - Márton napi liba-tor-túra
- 2022-10-10 - Beszámoló az "Ízek az Alpokaljáról"
- 2022-09-26 - Natúrparki vetélkedő országos döntője
Legújabb hírek
2023. Június 15.

2023. Június 10.

2023. Május 3.

2023. Április 17.

2023. Április 6.

Közvetlenül a postafiókodba kaphatod a natúrparkkal kapcsolatos híreket, értesülj elsőként a rendezvényekről, és ne maradj le túraajánlatainkról sem!
Csatlakozz az Írottkő Natúrparkért Egyesület kezdeményezéseihez, akcióihoz, vegyél részt rendezvényeinken!
Lehetsz együttműködő partnerünk, vagy egyesületi tagunk. Van lehetőség önkéntes feladatok végzésére, vagy más módon történő részvételre.